Často kladené otázky

Mi az elektromos cigaretta?
Az e-cigarettát egy kínai cég fejlesztette ki 2003-ban. Európában 2005-ben dobták piacra Ruyan néven.

A hagyományos dohányzás helyett a gyártók célja szerint egészségesebb és a környezetre veszélytelen alternatívát kínáló eszköz körülbelül 2007 óta Magyarországon is elérhető.

Az e-cigaretta, mivel hasonló érzetet nyújt, mint a hagyományos cigaretta, használata közben a nikotinon kívül nem visz be a szervezetbe egyéb, a cigarettafüstben megtalálható, jellemzően a dohány és a papír égése során keletkező, ismerten mérgező vagy rákkeltő anyagokat.

Felépítése:

Két fő része van:

  • Egyik az energiaellátásért és működtetésért felel, ez az „akkutest“; ebben van az akkumulátor és alapesetben egyetlen kapcsoló vagy szelep.
  • Másik a folyadékellátásért és „porlasztásért“ felel, melyben a porlasztó (kazán) a folyadéktároló rész (tank) belsejében van.

Kellékek:

Két fő kelléke van:

  • Egyik a töltő, amely nem „szerves“ része, így használat közben a jelenléte nem feltétlenül szükséges; de nélkülözhetetlen kellék. Ezzel tudjuk feltölteni az akkumulátort.
  • Másik az utántöltő folyadék, mely tulajdonképpen dohány helyett elszívásra kerül. Ezek különféle kiszerelésben és sokféle ízesítéssel léteznek, nikotinos és nikotinmentes egyaránt.

Hogyan működik?

Az e-cigaretta kazánjában egy egyszerű fűtőszál segítségével történik meg az e-liquid felhevítése. A folyadékban lévő propilén-glikol vagy növényi glicerin elpárologva füstszerű párát képez, így adva vissza a füst élményét a használónak.

Leszokhatok –e a dohányzásról elektromos cigarettával?

Akár le, de nem igazán ez a lényege, haszna. Aki kifejezetten leszokási szándékkal keres valami segédeszközt, annak alighanem ez a leghatékonyabb választás, sokkal jobb, mint pl. a tapasz, rágó.

Legtöbben azonban nem leszoktató eszközként tekintünk rá, hanem egy alternatív dohányzási formaként. Egészségesebb, kellemesebb mind nekünk, mind a környezetünknek, olcsóbb, szabadabban alkalmazható. Aztán ha az átszokás megtörtént, ettől is megválhat, aki akar, valószínűleg könnyebben, mint bármely más módszerrel próbált volna megválni a cigitől, de azért azt nem árt tudni, hogy a függőség az függőség, az ember meg ember. Az e-cigi nem csodaszer, csak egy remek lehetőség a „jobb” cigizésre. A legtöbb e-cigivel próbálkozó azt tapasztalja, hogy az átállás nagyon könnyű, az e-cigi azonnal pótolja a cigit, és nagyon rövid idő elteltével már ha akar, sem tud normál cigit szívni, mert taszítónak érzi az ízét, zavarja a füst, a szag stb.

Egyeseknél ez kicsit másképp történik, van, aki egy ideig felváltva szív e- és sima cigit, vagy legalább néha-néha elcsábul egy cigire, pl. reggeli kávé mellé, de általában náluk is hamar spontán elkopnak a büdös szálak a napi rutinból.

Mennyibe kerülhet nekem az elektromos cigaretta használata az analóghoz képest?

Amennyiben az eddigi cigi mennyiségünket pótoljuk vele, akkor jelentősen csökken a költségünk.

Amikor túl vagyunk a kezdő készlet vásárlásán, megtaláltuk a nekünk tetsző ízt, miegymást, akkor normál „üzemmódban” az e-dohányzás havi párezer forintból kényelmesen kihozható.

Mit is szívok a tüdőmbe, amikor elektromos cigarettát használok?

Propilén-glikolt és/vagy növényi glicerin alapú folyadékot. Erősségétől függő mennyiségű nikotint, vizet és belélegezhető aromákat tartalmaz. Mivel a nikotin hozzáadott anyag, elérhetőek a nikotinmentes változatok is.

A Propilén-glikol(PG) és a növényi glicerin(VG)  széles körűen használt, régóta jelen lévő anyag, amit mindenki naponta használ élelmiszerben,kozmetikumban, alapvetően ártalmatlanok, de néhányunknál jelentkezhetnek allergiás tünetek a PG miatt. VG allergiáról nem tudunk.

A PG-alapú folyadékoknak intenzívebb az íze és erősebb a TH-ja (torokhatás, vagyis az a kaparós érzés, amit a ciginél megszoktunk, ahogy „torkon rúg” a nikotin), kevésbé látványos a füstje.

A VG-alapú folyadékoknak fátyolosabb, lágyabb az íze, kissé édeskésebbek, kisebb a TH-juk de nagyon nagy mennyiségű gőzt képeznek.

Okozhat –e allergiás tüneteket az elektromos cigaretta használata?

A PG alapú folyadékok néhányunknál okozhatnak allergiás reakciókat: pl. kiütést, nyelvhólyagosodást, fogínyvérzést, általános bőrviszketést vagy  szájszárazságot.

Javasoljuk, hogy első alkalommal a PG-s folyadékból kenjünk a csuklónkra 3-4 cseppet. (Itt vékony a bőr.) Esetleg finoman meg is karcolhatjuk előtte a bőrt. Ha fél óra múlva sincs bőrpír, erős viszketés, hólyagok, kiütések, akkor kizárhatjuk, hogy esetleges PG-allergiánk van.

Aki allergiás tüneteket produkál, annak ajánljuk a tiszta VG alapfolyadék használatát.

VG allergiáról nem tudunk.

Mit érdemes még tudni a folyadékokról általában?

Mind a PG, mind a VG vízelvonó tulajdonsággal rendelkezik, így érdemes e-cigi mellett (is) sok folyadékot inni.

A PG gomba- és baktériumölő hatással bír, 1942-ben még légúti megbetegedéseket megelőző inhaláló szerként való használata is felmerült, a VG viszont kiváló baci táptalaj, így ha sok VG-t használunk, ügyeljünk rá, hogy higiénikusan tartsuk a patronokat (vagy cseréljük őket gyakran), és még inkább figyeljünk a folyadékok hűtésére, valamint ne vegyünk nagy mennyiségű VG-s folyadékot egyszerre, mert könnyebben megromlik.

Hogyan tároljam a folyadékot?

A folyadékot érdemes hűtőben tárolni, de legalábbis hűvös, állandó hőmérsékletű helyen, napfénytől védve. Ez fokozottan igaz, ha nagyobb mennyiséget vásárolunk, ilyenkor a hosszabb ideig tárolni szándékozott folyadékokat mindenképp hűtsük.

Van –e lejárata, szavatossága a folyadékoknak?

A folyadékok szavatossági ideje bontatlan állapotban 1 év.

Milyen nikotin erősségű folyadékot válasszak?

A folyadék nikotintartalmát, erősségét x mg-os felirattal jelezzük (X = valamilyen szám). Ez a szám azt jelenti, hogy 1 ml folyadékban hány mg nikotin van.

Ezt a korábbi cigarettafogyasztásunkkal úgy tudjuk közelítő összefüggésbe hozni, hogy megszorozzuk a cigis dobozon található nikotinértéket, ami 1 szál cigire értendő (kb. 0,1-0,9), harminccal.

Vagyis aki eddig 0,7 mg-os cigit szívott, annak elméletben 21 mg-os folyadékra lenne szüksége.

Viszont az e-cigis szokásaink eltérőek lehetnek a sima cigisektől, illetve az sem mindegy, milyen kazánt használunk, valamint a nikotin felszívódása sem azonos módon történik, mint a hagyományos cigarettából, és mivel az egyéb égéstermékek, mérgek, adalékanyagok hiányoznak az e-cigiből, az érzet is kicsit más lesz.

Erős dohányosnak általában 18-24 mg-os folyadékot érdemes venni kezdésnek, a gyengébb dohányosoknak viszont elég a 6-12 mg-osat.

Van –e különbség a folyadékok között?

A folyadékok íz választéka hihetetlenül széles skálán mozog. Van sok féle dohányos íz és még sokkal több gyümölcsös, kávés, koktélos, sütis, bármilyenes íz. A kezdők általában dohányos ízekben gondolkodnak kizárólag, és elképzelni sem tudják, hogy bármi más jó legyen. Később aztán sokan jártunk úgy, hogy egy korábban teljesen kizárt íz lett a favorit. Mindenesetre itt nagyon tanácsot kérni/adni nem érdemes, mindenkinek magának kell rájönni, mi a kedvence, és ez bizony időbe telhet.

Azt eleve el kell fogadni, hogy kifejezetten cigi ízű folyadék nincs. Ez mondjuk nem olyan nagy baj, mert pár nap e-cigi után a legkeményebb dohányosnak is kifordul a cigi a szájából a „büdös-bagó” íz miatt. Sokféle kiváló dohányos folyadék létezik, mindenki megtalálja a neki ízlőt, ha eleget próbálgat és viszonylag hamar elfogadja, hogy egyik Marlboro nevű folyadékból sem fog konkrétan Marlboro ízű füstöt nyerni.

Erre kínáljuk a 2ml-s kóstoló csomagjainkat, amivel sok pénzt és időt takaríthatunk meg a számunkra legmegfelelőbb íz megtalálásához.

Van –e különbség az analóg- és az elektromos cigaretta élettani hatásai között?

Az elektromos cigaretta a hagyományos cigaretta füstjének hőmérsékletét (50-60 °C) is szimulálja, így érzete, hatása a hagyományos cigaretta használatához hasonló. Biztosítja a dohányosok lélektanilag megszokott függőségeit, így érve el az emberközeli, valószínűleg egészségesebb dohányzást. Az e-cigaretta működés közben úgy viselkedik, mint a hagyományos cigaretta, ugyanakkor nem tartalmazza annak káros anyagait, mint pl. a szén-monoxid, nitrogén-dioxid, hidrogén-cianid, sav, kátrány, arzén, ólom vagy higany.

Megtévesztő lenne azonban az „egészséges” jelzővel illetni az elektromos cigarettázást, hiszen a nikotin az emberi szervezetre káros, erős függőséget okozó méreg. Használnak azonban olyan folyadékot is az e-cigaretta feltöltésére, mely nikotinmentes, és természetesen sokkal egészségesebb megoldás. A felhasználói tapasztalatok alapján nem merültek fel különösebb egészségkárosításra utaló jelek, de mivel az eszköz viszonylag rövid ideje van a piacon, hosszú távú klinikai vizsgálatok egyelőre nem támasztják alá meggyőzően, hogy jelentősen egészségesebb lenne a hagyományos cigarettánál, még ha az összetevők alapján erre lehet is következtetni. (Természetesen az ellenkezőét sem sikerült még, ugyanezen okokból kifolyólag, hitelesen bizonyítani.)

Elmúlt 18 éves?

Nem

Kedves Vape Társak!

 

Ahogy már korábban is tapasztalhattátok, idén nyáron is tartunk egy kis szünetet.

Most Július 26-án (Csütörtök) és Július 27-én (Péntek) nem lesz csomagfeladás.

Ebben az időszakban csak fogadjuk a megrendeléseiteket.

A legutolsó teljesítés Július 25. 12:00 (Szerda)

A legelső csomagfeladás Július 30. (Hétfő)

Számítunk a megértésetekre és szíves türelmeteket kérjük a hosszabb várakozási idő miatt!

 

Mindenkinek kellemes nyarat kívánunk!

 

Köszönettel,

Eliqua Team

 

Milí Vape Partneri!

 

Ako ste si to mohli všimnúť v minulosti, aj v tomto roku bude letná prestávka.

Teraz od 26.júl (Štvrtok) do 27.júl (Piatok) nebude balenie.

V tomto období od Vás budeme prijímať len objednávky.

Posledné dodanie bude 25.júl 12:00 (Streda)

Prvé podanie bude 30.júl (Pondelok)

Čakáme Vaše objednávky, ďakujeme za Vašu trpezlivosť za dlhšiu čakaciu dobu.

 

Prajeme Vám krásne užitie leta!

 

S poďakovaním,

Eliqua Team